Lantos Mihály: Lépéselőny

Számomra az iskola valami jó dolognak a kezdete volt. Egy áldott jó tanító nénit kaptunk elsőtől negyedikig, akinek sikerült megszerettetnie velem a tanulást. Talán ezért is maradt meg bennem ennyire természetesen az érzés, hogy tanulni jó.

De ahogy Lantos Mihály Lépéselőny című könyvét olvastam, egy érdekes kérdés újra és újra visszatért bennem: Miközben éveket, sőt évtizedeket töltünk tanulással, megtanít-e valaki bennünket arra, hogyan kell jól tanulni?

Mivel szeptemberben újra megkezdődött az iskola, szerettem volna itt hagyni egy olyan könyvet, amely talán egy-egy diáknak könnyebbé teheti ezt az időszakot. De mielőtt azok, akik már régen maguk mögött hagyták az iskolapadot, gyorsan bezárnák ezt a bejegyzést: maradjatok még egy kicsit. Mert bár a Lépéselőny elsősorban diákoknak íródott, tanulni nem csak az iskolában lehet. Tanulhatunk új szakmát, új nyelvet, valamit a munkánkhoz - vagy egyszerűen csak azért, mert kíváncsiak vagyunk. Elvégre jó pap is holtig tanul, nem igaz?

Lantos Mihály gyerekkorában egyenesen utált tanulni. Úgy élte meg, mint valami rosszat, amit rákényszerítenek, miközben sportolhatna, fára mászhatna, vagy csinálhatná mindazt, amit egy gyerek szívesebben választ egy tankönyvnél.

Az általános iskolát és a középiskola első éveit még úgy-ahogy szorgalmasan végigcsinálta, az érettségi jegyeit azonban - ahogy ő fogalmaz - „egy komplett kovácsbrigád” görbítette kettesre. Ekkor megfogadta: soha többé nem fog tanulni.

Az életnek persze néha egészen sajátos humora van, ugyanis huszonhét évesen, munka mellett jelentkezett egy főiskolára. Addigra már kezdte sejteni, hogy talán nem vele, hanem a tanulási módszerével van baj. És egyvalami megváltozott benne: igénye lett a tanulásra.

Később húzott egy merészet: jelentkezett egy egyetemre, majd vele párhuzamosan egy másikra is, és közben olyan módszereket kezdett keresni, amelyekkel nem pusztán magolni lehet.

Később az egyetemen már a tanulási stratégiák váltak a kutatási területévé, azóta pedig rengeteg diáknak mutatta meg azokat a módszereket, amelyek szerinte könnyebbé és élményszerűbbé tehetik a tanulást.

És talán már önmagában ebben a történetben is van egy fontos gondolat:

Lehet, hogy nem is a tanulással van bajunk, csupán azzal, ahogyan eddig próbáltunk tanulni?

Miért fontos a jó tanulási módszer?

A szerző a saját dédapja történetével érzékelteti, mennyit változott körülöttünk a világ.

Dédapja 1868-ban született. Elvégzett négy elemit, megtanult írni és olvasni, a dohánykertészet csínját-bínját pedig elsajátította az édesapjától. Az akkori életéhez mindez elegendő tudást adott.

Azóta a világ elképesztően sokat változott - a tanulásban viszont még mindig gyakran ugyanahhoz az eszközhöz nyúlunk: Ismételjük. Újra elolvassuk. Újra felmondjuk. Aztán még egyszer.

De mi van akkor, ha a tanulás lehet szórakoztató is - csak eddig nem tudtuk, hogyan?

A Lépéselőny ehhez szeretne eszközöket adni. Nem kizárólag az ismétlésre épít, hanem bevonja a képzeletet, a képeket, a humort, az összefüggéseket, az érzelmeket és a már meglévő tudásunkat is. Nem feltétlenül több időt kell a könyv fölött töltenünk. Inkább azt érdemes megtanulnunk, hogyan használjuk jobban azt az időt, amit már úgyis tanulással töltünk.

Mi kell a módszer elsajátításához?

Mielőtt belevágnánk a konkrét technikákba, a szerző egy dolgot tisztáz: egyik módszer sem fog helyettünk tanulni. Ki kell próbálnunk, gyakorolnunk kell, és el kell fogadnunk azt is, hogy elsőre nem biztos, hogy minden működik.

Ami pedig nekem különösen tetszett: nem azt kéri, hogy higgyünk neki, hanem azt mondja, legyünk szkeptikusak. Próbáljuk ki, amit mutat, és tartsuk meg belőle azt, ami nekünk valóban beválik - így idővel kialakíthatjuk a saját tanulási módszerünket.

Amikor az elménk többre vágyik

Élménytársadalomban élünk, egy olyan világban, amelyben egyre több élményhez szeretnénk jutni, lehetőleg minél gyorsabban. Ebben a világban a tanulásnak valóban komoly konkurenciája van: internet, videók, üzenetek, közösségi média - minden gyorsan kínál valamilyen új ingert. Ehhez képest a hagyományos olvasd el, ismételd el tanulás sokszor unalmasnak számít az elménk számára.

A könyv ezt egy Ferrarival szemlélteti. Képzeld el, hogy ott áll az udvarodon, te pedig minden nap beülsz, előregurulsz vele öt métert, majd visszatolatsz ötöt. Használod - csak éppen a töredékét sem annak, amire képes.

Lantos szerint valami hasonlót teszünk az elménkkel is, amikor kizárólag ismétlésre kérjük. Pedig lehet, hogy ennél sokkal többre képes - és csak arra vár, hogy megmutathassa, mit is tud valójában.

Nézzünk még egy pillanatra a kulisszák mögé:

Hogyan működik az elménk tanulás közben? Hogyan tároljuk az információkat, és mi segíthet abban, hogy később elő is tudjuk hívni őket?

A memóriatárak

Lantos az elménk működését négy memóriatár segítségével szemlélteti.

Az első a tudatalatti, ahová a könyv szerint az életünk során összegyűjtött rengeteg információ és tapasztalat kerül. Ezeket passzív információknak nevezi, hiszen attól, hogy valami ott van valahol, még nem biztos, hogy bármikor elő is tudjuk hívni.

Ezzel szemben a tudatos memória az, amit éppen most használunk: amin gondolkodunk, elmélkedünk, amivel éppen dolgozunk. A könyv szerint egyszerre nagyjából hét ilyen gondolatot tudunk a tudatunkban tartani.

A másik két memóriatárként a tudattalant említi, ahová az elfojtott élményeket helyezi, valamint a kollektív tudattalant, amelyet az emberiség közös, ösztönös tudásával kapcsol össze.

A tanulás szempontjából azonban főként az első kettő lesz fontos.

A két agyfélteke:

A szerző a különböző tanulási módokat a két agyfélteke működésével is szemlélteti. A bal oldalt a racionálisabb, logikusabb gondolkodással és az ismétlésre épülő tanulással kapcsolja össze, amit magolásnak is nevezhetünk. A magolással viszont nemcsak az a gond, hogy rengeteg időt elvihet. Ha szinte szó szerint tanulunk meg valamit, néha elég egy másképp feltett kérdés, és máris elveszítjük a fonalat.

Lantos ezzel szemben a jobb agyféltekéhez a képeket, színeket, humort, fantáziát, érzelmeket és összefüggéseket kapcsolja. Ha egy száraz információhoz társítunk valami furcsa képet, történetet vagy asszociációt, később éppen ez segíthet előhívni azt.

És itt érkezünk el ahhoz, amit az író egyszerűen csak „hülyeségnek” nevez.

Egy teljesen abszurd kép vagy nevetséges történet sokkal könnyebben megmaradhat, mint a huszonhetedik száraz mondat a tankönyvben.

A lényeg tehát nem az, hogy a logikát kidobjuk az ablakon, hanem hogy ne csak egyetlen módon próbáljunk tanulni. A kétféle működés együttes használatát nevezi a könyv teljes elmés tanulásnak.

A bekapcsoló technikák:

És itt érkezünk el ahhoz a részhez, amely első olvasásra egy kicsit furcsa lehet, ugyanis a következő oldalakon egyszer csak célokról, komfortzónáról, lazításról, és ezek társairól kezdünk beszélni. Jogosan merülhet fel: De várjunk. Nem tanulni akartunk megtanulni? Mi köze mindennek ehhez? Több, mint elsőre gondolnánk.

A könyv egyik fontos gondolata ugyanis, hogy a tanulás nem abban a pillanatban kezdődik, amikor kinyitjuk a könyvet: az is hatással van rá, miért ülünk le tanulni, milyen testi és lelki állapotban vagyunk, hogyan gondolkodunk a feladatról, milyen szokások vesznek körül bennünket közben.

Olyanok ezek, mintha tanulás előtt nemcsak a laptopot kapcsolnánk be, hanem saját magunkat is.

Nyolc területet különíthetünk el, és a jó hír az, hogy nem kell mind a nyolcat egyszerre alkalmaznunk. A technikák egymástól függetlenül is működnek, így mindenki kipróbálhatja őket, és megtarthatja közülük azt, ami neki valóban beválik.

Néhány módszerhez a bejegyzés végén konkrét gyakorlatokat is találsz, ha nemcsak olvasnál róluk, hanem ki is próbálnád őket.

Vágyak és célok - miért tanulom ezt egyáltalán

Ábrándozni rengeteg mindenről lehet: sikerről, saját vállalkozásról, diplomáról vagy nyelvvizsgáról.

A könyv szerint a vágy akkor kezd céllá válni, amikor már nemcsak szeretnénk valamit, hanem azt is elkezdjük látni, hogyan juthatunk el oda.

Ennek a tanulásban is van jelentősége. Egészen más úgy leülni egy könyv elé, hogy „ezt meg kell tanulnom”, mint úgy, hogy tudom, miért tanulom. A „miért” értelmet adhat annak, ami különben csak egy újabb kötelező feladatnak tűnne.

Lantos ezért azt javasolja, hogy a céljainkat írjuk is le, majd bontsuk őket kisebb lépésekre: mit szeretnénk hosszú távon, mit tehetünk érte középtávon, és mi az, amit akár már ma megtehetünk?

De közben ne csak a célvonalat nézzük. Ha éveken keresztül kizárólag arra várunk, hogy „majd ha meglesz az érettségi”, vagy „majd ha végre beszélem a nyelvet”, könnyen elszaladhat mellettünk mindaz, ami odáig vezet. A cél adjon irányt - de közben az utat is érdemes élvezni.

Komfortzóna - amikor valami még nem megy

A komfortzóna az a terület, ahol nagyjából tudjuk, mire számíthatunk. Ismerjük a helyzeteket, a saját reakcióinkat. Biztonságos számunkra.

A könyv szerint a komfortzónánk belső részében vannak azok a dolgok, amelyek már szokássá váltak. Ezeket szinte automatikusan végezzük.

A határán túl azonban ott kezdődik az a terület, ahol valami még kényelmetlen. A tanulás is ide tartozik, ugyanis természeténél fogva tele van olyan helyzetekkel, amelyek még ismeretlenek.

De ha újra és újra megpróbálunk valamit, ami eleinte idegen vagy bizonytalan, idővel egyre természetesebbé válhat. Ami tegnap még komfortzónán kívül volt, holnapra beljebb kerülhet.

Gondolj csak a vezetésre. Az első órán szinte lehetetlennek tűnik egyszerre figyelni a pedálra, a váltóra, a tükörre, a táblákra és még arra az emberre is, aki melletted ül és beszél hozzád. Aztán egyszer csak vezetsz.

Ugyanez történhet tanuláskor is. Ezért amikor legközelebb azt gondolod valamiről, hogy „én erre nem vagyok képes”, talán érdemes egy pillanatra megállni: Tényleg nem vagy képes rá? Vagy egyszerűen még nincs bent a megszokott, biztonságos területeden?

Lazítás - amikor tudod, csak éppen nem jut eszedbe

Képzeld el, hogy tizenhét méter magasan állsz egy vékony kötélen. Nincs biztosítás. Nincs védőháló. És nem elég ott állnod: végig is kell menned rajta.

Valószínűleg ebben a pillanatban nem azon gondolkodnál, mit főzz vacsorára. Az agyad minden figyelmet a veszélyre és a túlélésre fordítana. A szerző ezt nevezi vészhelyzeti üzemmódnak. Ilyenkor háromféleképpen reagálhatunk: menekülünk, lefagyunk, vagy minden mást kizárva kizárólag a helyzet megoldására koncentrálunk.

Csakhogy ehhez nem feltétlenül kell kötélen állnunk. Elég lehet az is, ha a tanár egyszer csak kimondja a nevünket, és kész. Tegnap este még tudtad. Öt perccel ezelőtt is még tudtad. Most pedig mintha valaki kitörölte volna a fejedből.

A tanulás szempontjából ezért fontos a lazítás. Hiába van bennünk a tudás, ha a feszültség miatt éppen akkor nem tudunk hozzáférni, amikor szükségünk lenne rá.

Lantos ezért rendszeres relaxációt javasol: egy csendes helyet, kényelmes testhelyzetet és napi néhány percet, amikor tudatosan lelassítjuk magunkat.

Ha pedig erre éppen nincs időnk, ott van az egyik legegyszerűbb eszközünk: a légzés.

Néhány lassú lélegzet nem varázslat. Csak egy pillanat, amelyben ahelyett, hogy tovább pörgetnénk magunkban a „nem fog menni” gondolatot, adunk magunknak egy kis teret és talán éppen ennyi kell ahhoz, hogy eszünkbe jusson az, amit valójában már tudunk.

Ha szeretnéd ki is próbálni, a bejegyzés végén találsz egy rövid vezetett relaxációt.

Pozitív gondolkodás - nem azt jelenti, hogy minden csodálatos

A „gondolkodj pozitívan” mondatot valószínűleg már mindannyian hallottuk. De itt sem arról van szó, hogy innentől minden reggel mosolyogva jelentsük ki, hogy az élet csodálatos, miközben éppen minden összedől körülöttünk, ugyanis történnek rossz dolgok, vannak kudarcok, nehézségek, félelmek és olyan helyzetek, amelyeket egyszerűen nem tudunk megváltoztatni.

A kérdés inkább az: Mit kezdünk velük? Hogyan reagálunk rájuk?

Ez a tanulásban is számít. Ha már eleve azzal ülünk le, hogy úgyis meg fogunk bukni, nekünk nincs érzékünk hozzá, vagy ezt biztosan nem fogjuk megjegyezni, könnyen saját magunk dolgát nehezítjük meg.

Nem az a cél, hogy soha többé ne féljünk, kételkedjünk vagy gondoljunk valami negatívat. Hanem hogy észrevegyük, amikor egy gondolat már nem segít bennünket.

Képzelet - amikor végre szabad hülyeségeket gondolni

És itt kezd igazán játékossá válni a tanulás. A képzeletünkben ugyanis bármit megtehetünk: egy történelmi személy lehet két méter magas és lila. Egy kémiai elem táncolhat az asztalon. Sőt, minél furcsább, annál jobb. A lényeg az, hogy a száraz információhoz olyan kapaszkodót adjunk, amelyre később könnyebb visszaemlékezni.

A könyv Einstein példáját is felhozza, aki a problémák megoldásához gyakran a képzeletét hívta segítségül: gondolatban elképzelt különböző helyzeteket, majd az így született elképzeléseket a tudomány eszközeivel vizsgálta tovább.

A képzelet tehát nem feltétlenül a tanulás ellentéte, sokkal inkább a tanulás egyik eszköze.

Elmetérkép - amikor a jegyzetből kép lesz

Gondolj egy biológiaórára: a tanár beszél az emberi vázrendszerről, te pedig szorgalmasan írod egymás alá a szavakat. Most képzeld el ugyanezt úgy, hogy behoz egy csontvázat, megmutatja rajta, miről beszél, te pedig közben képeket, formákat, nyilakat és színeket kapcsolsz az információkhoz. Melyikre emlékeznél könnyebben?

Az elmetérképezés lényege, hogy ne csak sorokba rendezett szavakkal próbáljuk rögzíteni azt, amit megértettünk, hanem adjunk neki képet is.

Rajzolhatunk, használhatunk színeket, formákat, nyilakat és kulcsszavakat.

És nem művészeti versenyre készülünk: ha a rajzod úgy néz ki, mintha egy hároméves készítette volna, de később pontosan eszedbe jut róla, amit tudnod kell, akkor tökéletesen elvégezte a dolgát.

A szerző azt javasolja, hogy a lap bal felső sarkából induljunk, és az óramutató járásával megegyező irányban haladva építsük fel az elmetérképet. De talán itt is ugyanaz a legfontosabb, mint a könyv többi módszerénél: próbáld ki, majd találd meg azt a formát, amely neked működik. Ha neked más irány, több szó, kevesebb rajz vagy egy teljesen saját rendszer segít jobban átlátni és felidézni az anyagot, használd azt. Az elmetérkép érted van, nem te az elmetérképért.

Frissesség - mert az agyunkat is magunkkal visszük tanulni

Volt már olyan, hogy ugyanazt a mondatot negyedszer olvastad el, és még mindig fogalmad sem volt arról, mit olvastál? Ilyenkor könnyű arra jutni: „Ma valahogy nem fog az agyam.”

Pedig a tanulásnak van egy nagyon egyszerű, mégis könnyen elfelejtett része: nemcsak az elménk tanul. Ott ül vele együtt a testünk is.

Ha fáradtak vagyunk, szomjasak, éhesek, órák óta nem mozdultunk meg vagy egész nap egy levegőtlen szobában ültünk, nehéz ugyanazt a teljesítményt elvárni magunktól.

A frissességet ezért a szerző a tanulási stratégia részének tekinti. Fontosnak tartja a friss levegőt, hiszen egy egyszerű szellőztetés is segíthet, ha már nehezebben tudunk figyelni. A megfelelő folyadékbevitel is számít, emellett a táplálkozásra és a mozgásra is érdemes figyelni, hiszen a testünk állapota hatással van arra is, hogyan tudunk koncentrálni.

A könyv ezután néhány olyan gyakorlatot is bemutat, amelyek Lantos szerint az agyféltekék „újrahangolását” és a figyelem felfrissítését segíthetik. Ha érdekelnek ezek a gyakorlatok, a blog végén megtalálod őket.

És végül ne feledkezzünk meg az alvásról sem. Könnyű úgy telepakolni a napunkat, hogy mire észbe kapunk, már fél éjszaka eltelt - és még mindig akad valami, amit „gyorsan” meg kellene csinálni. Csakhogy ha másnap annyira fáradtak vagyunk, hogy az órán alig tudunk figyelni, könnyen lehet, hogy amit éjszaka időnyereségnek gondoltunk, azt másnap kamatostul fizetjük vissza.

A frissesség tehát nem egy újabb feladat a tanulás mellé. A frissesség maga is a tanulás része. Csak egy testünk van. Bánjunk vele úgy, hogy jól érezze magát velünk hosszú távon is.

Tanulási szokások - amikor a kezdésnek is van egy jele

És elérkeztünk a nyolcadik bekapcsoló technikához.

Itt jelenik meg egy érdekes gondolat: a tanulásnak lehet saját rituáléja is. Valami apró, visszatérő jelzés, ami idővel összekapcsolódik azzal, hogy: most tanulunk.

Lantos Mihály például tanulás előtt mindig meggyújtott egy gyertyát - és csak ilyenkor használta. Egy idő után a gyertya látványa számára összekapcsolódott a tanulás állapotával. Vizsgán vagy előadás előtt pedig már elég volt becsuknia a szemét és elképzelnie ezt a gyertyát.

Persze nem kell mindenkinek gyertyát gyújtania. Lehet egy bizonyos tea, egy toll, az asztal előkészítése vagy néhány perc relaxáció. A lényeg inkább az, hogy legyen valami visszatérő, ami azt üzeni: most kezdődik.

A következő szokás a pilótafülke. Ha láttál már pilótafülkét, tudod, hogy a pilóta körül ott van minden, amire szüksége lehet. Az íróasztalunkat is érdemes hasonlóan kialakítani: legyen kéznél minden, ami kellhet, ami pedig csak elvonja a figyelmet, lehetőleg kerüljön arrébb.

Lantos szerint az is segít, ha megpróbálunk érdeklődést találni a tananyag iránt - például egy történeten, összefüggésen vagy valamilyen korábbi kapcsolódáson keresztül.

A környezet pedig legyen kényelmes, jól megvilágított, és a zene maradjon halk háttér, ha segít a koncentrációban. Így minél kevesebb dolog szakít ki abból, amit éppen csinálunk, annál könnyebb benne maradni a tanulásban.

És végül ott van maga a tanulási rutin. Mégis milyen sorrendben tanuljunk?

A könyv azt javasolja, kezdjünk azzal, ami a legtöbb figyelmet igényli, majd haladjunk a könnyebb feladatok felé. A tanulás elején még frissebbek vagyunk, így érdemes ekkor foglalkozni azzal, ami a legtöbb koncentrációt kívánja. Mire elfáradunk, már a könnyebb feladatok maradnak.

Tanulás közben körülbelül 25-30 percenként álljunk meg egy rövid nyújtózkodásra, minden harmadik szünet pedig lehet valamivel hosszabb.

Van azonban még egy szokás, amely különösen fontos: ne hagyjuk napokra teljesen magára az új információt.

Ha ma tanultunk valami újat az iskolában, még aznap fussuk át az anyagot újra. Nézzük meg az elmetérképünket, próbáljuk felidézni, mi miért került rá, és ha valami nem világos, nézzünk utána. Ha van házi feladat, érdemes akkor foglalkozni vele, amikor még frissebb az órai magyarázat. A következő óra előtt pedig újra rá lehet nézni. Nem feltétlenül órákig, csak annyira, hogy ne kelljen minden alkalommal elölről kezdenünk.

Bevésés - vagyis hogyan maradjon meg

Miután feldolgoztuk az anyagot, természetesen szükség van ismétlésre is ahhoz, hogy később elő tudjuk hívni. Itt azonban nem a magolós, bal agyféltekés ismételgetésről van szó, hanem arról a játékosabb, képekkel, humorral, történetekkel és asszociációkkal dolgozó ismétlésről, amely a jobb agyféltekét is bevonja.

A könyv szerint érdemes három napon belül újra elővenni az elmetérképet, és megpróbálni felidézni, mit jelentenek rajta a képek, szavak és nyilak.

Elmondhatjuk magunkban, hangosan, vagy akár valaki másnak is. A lényeg az, hogy ne csak felismerjük az információt, amikor ott van előttünk, hanem próbáljuk elő is hívni.

Amikor pedig eljön a pillanat, hogy számot kell adnunk arról, amit megtanultunk, először nyugtassuk meg magunkat.

Felelésnél hallgassuk végig a kérdést, értelmezzük, és ne érezzük úgy, hogy az első fél másodpercben már beszélnünk kell, mert zavaró a csend.

Dolgozatnál vegyünk egy mély levegőt, nézzük végig a feladatokat, és kezdjük azokkal, amelyekre biztosan tudjuk a választ. Aminél teljes üresség van, azt egyelőre hagyjuk, ugyanis nem érdemes percekig ülni fölötte, közben egyre jobban bepánikolni, és még azt is elfelejteni, amit addig tudtunk. Menj tovább, válaszold meg, amit tudsz, aztán térj vissza a még megválaszolatlan kérdésekhez. Lehet, hogy közben egy másik kérdés, egy szó vagy egy összefüggés előhívja azt is, amit elsőre hiába kerestél.

És végül Lantos egy nagyon egyszerű dolgot mond:

élvezd a saját tudásodat. A tiéd. Te dolgoztál meg érte.

És talán itt lenne könnyű becsukni a könyvet azzal, hogy akkor mostantól csak célokat kell írni, szellőztetni, elmetérképet rajzolni, relaxálni, és máris minden ötös lesz.

Pedig szerintem nem ez a Lépéselőny legfontosabb gondolata, hanem az, hogy a tanulással önmagában nincs baj. Lehet, hogy eddig rossz volt a módszer, amivel próbálkoztál.

Van, aki képekben jegyez meg könnyebben valamit. Van, akinek ki kell mondania. Másnak az összefüggések segítenek, vagy éppen az, ha előbb megérti, miért fontos az, amit tanul.

Az iskola egyszer véget ér, de tanulni valószínűleg egész életünkben fogunk. És ha már így van, talán az egyik legjobb dolog, amit megtanulhatunk, az az, hogy hogyan tanulunk mi a leghatékonyabban.

Írd át úgy, hogy el is tudd hinni

Ossz ketté egy lapot.

Az egyik oldalra írd fel azokat a visszatérő negatív gondolatokat, amelyeket gyakran mondasz magadnak. A másik oldalra pedig fogalmazd át őket úgy, hogy továbbra is hihetőek legyenek, de ne dolgozzanak ellened.

Például:

„Nem szeretem a matekot.”

helyett:

„Nem szeretem a matekot, de képes vagyok annyira megtanulni, amennyire a céljaimhoz szükséges.”

Nem kell azt mondanod, hogy „imádom a matekot, zseni vagyok”, ha közben egyik sem igaz.

Olyan gondolatokat keress, amelyeket valóban el tudsz hinni - és amelyek inkább támogatnak, mint visszahúznak.

Lantos gyakorlatai az agyféltekék „újrahangolására”

Ha úgy érzed, hogy nehezen tudsz koncentrálni, próbáld ki ezeket a Lantos-féle „újrahangoló” gyakorlatokat.

Az elsőhöz állj fel, érintsd meg a jobb kezeddel a felhúzott bal térdedet, majd a bal kezeddel a jobb felhúzott térdedet, és váltogasd a két oldalt legalább fél percig.

Ezután jöhet a képzeletbeli doboz. Képzelj magad elé egy dobozt, és tedd bele mindazokat a gondolatokat vagy problémákat, amelyek éppen elvonják a figyelmedet. Ezután képzeletben told el magadtól a dobozt először az egyik, majd a másik irányba, közben finoman átmozgatva a törzsedet. Lantos szerint ezt érdemes legalább háromszor oda-vissza megismételni.

A könyv úgynevezett „agygombokat” is említ: az orr és a száj közötti terület, valamint a halánték rövid masszírozását ajánlja, körülbelül 15-15 másodpercig.

Egy pár perces megálló

Lantos a relaxációt inkább tanulás előtt javasolja, de most, hogy ennyi információt befogadtunk, talán nem is jöhetne jobbkor egy kis megállás.

Relaxálni sokféleképpen lehet: figyelheted néhány percig csak a légzésedet, hallgathatsz vezetett meditációt, vagy egyszerűen csak csendben lelassulhatsz.

Ha még soha nem próbáltad, itt van egy rövid példa arra, hogyan nézhet ki. Keress egy helyet, ahol néhány percig nem kell senkire és semmire figyelned. Tedd félre a telefonodat, helyezkedj el kényelmesen, és hunyd le a szemed.

Ne próbálj rögtön ellazulni.

Csak figyeld meg, hogyan érzed magad.

Vegyél egy lassú, mély levegőt.

Majd még egyet.

Kilégzéskor képzeld el, hogy egy kicsit abból is kiengedsz, amit egész nap magaddal cipeltél.

Most indulj el gondolatban végig a testeden.

Lazítsd el az arcodat. Engedd lejjebb a vállaidat. Érezd, ahogy a karjaid elnehezülnek, a hasad megpihen, majd lassan a lábaidból is eltűnik a feszültség.

Nem kell tökéletesen csinálnod.

Nem kell elérned semmilyen különleges állapotot.

Most egyszerűen nincs más dolgod. Csak lazíts.

Ha már egy kicsit csendesebbnek érzed magad, képzelj el egy helyet, ahol jó lenne most lenned.

Lehet egy tengerpart. Egy erdő. Egy régi szoba. Egy pad valahol a napsütésben. Vagy akár egy olyan hely, amely csak a képzeletedben létezik.

Nézz körül.

Milyen fények vesznek körül?

Milyen hangokat hallasz?

Milyen a levegő?

Érzel valamilyen illatot?

Meleg van, vagy kellemesen hűvös?

Maradj ott még egy kicsit.

Most nem kell megoldanod semmit.

Nem kell előrébb jutnod.

Nem kell azon gondolkodnod, mi következik utána.

Csak legyél ott.

Amikor úgy érzed, készen állsz visszatérni, vegyél egy mély levegőt.

Mozgasd meg lassan az ujjaidat, számolj el egytől ötig, majd öthöz érve nyisd ki a szemed.

Maradj még egy pillanatig ebben a nyugalomban, és figyeld meg, hogyan érzed magad most.

Egy kis segítség az emlékezéshez

Most, hogy ennyi mindent végigvettünk, ideje egy kicsit „megmozgatni” az agyunkat is. Készítettem hozzá egy egyszerű elmetérképet, hogy ne csak azt érezd, hogy „igen, ezt olvastam valahol…”, hanem később könnyebben eszedbe is jusson, miről volt szó.

Elég ránézni a képekre, színekre és kulcsszavakra - hátha valamelyik pont pont akkor ugrik be, amikor szükséged lesz rá.

Kérdések útravalóul

Nem kell rájuk választ találnod. Elég, ha hagyod, hogy új lehetőségeket nyissanak meg előtted.

✨ Mi az, amit már régóta szívesen megtanulnál, de lebeszéled magad róla azzal, hogy nem értesz hozzá, túl idős vagy hozzá, vagy egyszerűen „ez már nem neked való”?

✨ Mi kellene ahhoz, hogy adj magadnak egy új esélyt, és mégis belevágj?

✨ Mi minden változhatna meg az életedben, ha megtanulnád azt, amire most igazán vágysz?