Gary Chapman: Az 5 szeretetnyelv

Nem olyan régen egy ékszerüzletben álltam és vártam a soromat. Az előttem lévő pár boldogan beszélgetett az eladóval, és mesélték, hogy hamarosan a 60. házassági évfordulójukat ünneplik. Aztán rám pillantottak, és megjegyezték, hogy a mai fiatalok már nem maradnak hatvan évig együtt.

Bevallom, a felém irányuló célzó tekinteteket egy kicsit sértőnek találtam, hiszen nem is ismernek engem. 

De ha őszintén körülnézünk, mégis van valamennyi igazság abban, amit mondtak. A korábbi generációk mintha komolyabban vették volna a „holtomiglan-holtodiglan” ígéretét. Ha valami elromlott, megpróbálták megjavítani. Ma sokszor egyszerűbbnek tűnik lecserélni azt, ami már nem működik.

De vajon mi a titka azoknak a házasságoknak, amelyek évtizedeken át kitartanak?

Hogyan lehet hosszú évek után is boldogan együtt élni?

És lehet-e még szeretni valakit akkor is, amikor úgy érezzük, már csak harag maradt bennünk?

Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Gary Chapman Az 5 szeretetnyelv című könyvében.

Az amerikai szerző és párkapcsolati tanácsadó több évtizednyi házassági tanácsadás során arra a következtetésre jutott, hogy ahogyan különböző anyanyelveken beszélünk, úgy a szeretetet sem ugyanazon a módon fejezzük ki és fogadjuk be.

Ahhoz, hogy igazán kapcsolatot teremts valakivel, olyan nyelven kell megszólalnod, amelyet ő is ért. Chapman szerint ugyanez történik a szeretettel is. Lehet, hogy te minden erőddel próbálod kimutatni a szeretetedet, de ha a párod egészen más módon érzékeli azt, könnyen előfordulhat, hogy miközben te azt gondolod: „Hiszen én mindent megteszek érte”, ő közben azt érzi: „Engem nem is szeret.”

A szerelem élménye

Amikor szerelmesek leszünk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy megtaláltuk a tökéletes embert. Úgy érezzük, ez az állapot örökké fog tartani. Együtt bármit kibírunk, minden problémát megoldunk, és teljesen természetesnek tűnik, hogy a másik ember érdekeit a sajátunk elé helyezzük.

Chapman szerint azonban a szerelmi eufória nem tart örökké. A kezdeti lángolás idővel alábbhagy, és egyszer csak észrevesszük azt is, ami korábban fel sem tűnt: társunknak saját vágyai, szokásai és elképzelései vannak, amelyek nem mindig egyeznek a mieinkkel. Az az ember, akit korábban tökéletesnek láttunk, valójában ugyanolyan esendő, mint mi.

Ezen a ponton sokan újra a szerelem kezdeti mámorát kezdik keresni valaki más mellett. Chapman szerint azonban itt kezdődik a valódi szeretet.

A könyv egyik legfontosabb gondolata, hogy a szerelem érzése és a szeretet nem ugyanaz. A szerelem többnyire megtörténik velünk, a tartós szeretet viszont tudatos döntéseket, figyelmet és munkát kíván.

Nem arra vágyunk, hogy életünk végéig ugyanabban a szerelmi eufóriában éljünk, hanem arra, hogy a kezdeti mámor elmúlása után is szeretve érezzük magunkat. Ezt az alapvető érzelmi szükségletet a könyv egy képzeletbeli „szeretettankkal” szemlélteti. Amikor szeretetünket úgy fejezik ki felénk, ahogyan arra a leginkább vágyunk, ez a tank megtelik. Ha viszont hosszabb időn át nem kapjuk meg azt, amire szükségünk lenne, lassan kiürül.

A könyv öt alapvető szeretetnyelvet különböztet meg, ezek pedig számtalan különböző formában jelenhetnek meg.

Első szeretetnyelv: Elismerő szavak

A dicséret, a bátorítás és az elismerő szavak mind a szeretet kifejezésének eszközei lehetnek.

Ha folyamatosan azt soroljuk a társunknak, hogy mit nem csinált meg, mit felejtett el, vagy mit kellett volna másképp tennie, attól valószínűleg nem támad majd több kedve változtatni.

Az elismerés ezzel szemben ösztönözhet. Lehet szó egészen apró dolgokról is:

„Köszönöm, hogy kivitted a szemetet.”

„Jólesett, hogy ma te vitted el sétálni a kutyát.”

„Köszönöm, hogy kicserélted a gyermekünk pelenkáját.”

A lényeg természetesen nem az, hogy ügyes dicséretekkel rávegyük a társunkat arra, amit mi szeretnénk. 

Az elismerő szavak nem manipulációs eszközök. Arról szólnak, hogy észrevesszük, amit a másik tesz, és ezt ki is mondjuk.

Ha pedig szavakkal szeretnénk kifejezni a szeretetünket, nemcsak az számít, mit mondunk, hanem az is, hogyan. Egy gyengéden kimondott „szeretlek” egészen mást közvetít, mint ugyanaz a szó kérdő hangsúllyal.

Az elismerő szavak közé tartozhatnak a bókok, a bátorító mondatok, a kedves vagy szelíd szavak, de akár egy egyszerű köszönet is.

Ha társadnak ez az elsődleges szeretetnyelve, nyugodtan dicsérd meg mások előtt is. Ha tudod, hogy nehéz nap vár rá, írj neki néhány bátorító sort. Köszönd meg azt is, amit már olyan régóta megtesz, hogy talán mindketten természetesnek veszitek.

Néha egyetlen mondat is sokkal többet jelent, mint gondolnánk.

Második szeretetnyelv: Minőségi idő

Minőségi időt tölteni valakivel azt jelenti, hogy egy időre neki adjuk a figyelmünket és valóban jelen vagyunk egymás számára.

Nemcsak ugyanabban a szobában tartózkodunk. Nem ülünk egymás mellett úgy, hogy közben mindketten a telefonunkat nézzük. És még az sem feltétlenül minőségi idő, ha együtt nézzük a tévét, hiszen olyankor elsősorban a képernyőre figyelünk, nem egymásra.

A minőségi idő nem feltétlenül attól lesz értékes, hogy mit csinálunk együtt. Lehet ez egy közös séta, egy vacsora, egy társasjáték vagy akár egy hosszabb autóút is. A lényeg nem a program, hanem az, hogy közben valóban egymásra figyelünk.

Ha valakinek ez az elsődleges szeretetnyelve, számára az együtt töltött idő nem egyszerűen kellemes kikapcsolódás. Ez az a mód, ahogyan érzi, hogy fontos nekünk.

A minőségi időnek pedig több formája is lehet.

Az egyik ilyen a meghitt beszélgetés. Ez nem egyszerűen azt jelenti, hogy beszélünk egymáshoz, hanem azt, hogy biztonságos légkörben megosztjuk a másikkal a gondolatainkat, tapasztalatainkat, élményeinket és érzéseinket.

A könyv egy házaspár történetén keresztül mutatja meg, milyen könnyű elbeszélni egymás mellett.

A feleség nap mint nap ugyanazzal a munkahelyi problémával tért haza. A férje meghallgatta, felismerte a problémát, majd - teljesen logikusan - elkezdte sorolni a lehetséges megoldásokat.

Csakhogy a feleség nem megoldást kért. Azt szerette volna, hogy meghallgassák.

A jó hallgatás nem csupán annyit jelent, hogy csendben maradunk, amíg a másik beszél. A szemkontaktus, az osztatlan figyelem, a testbeszéd és az, hogy nem szakítjuk félbe, mind azt üzenik: fontos vagy nekem, érdekel, amit mondasz. Néha egyetlen visszakérdezés is elég ahhoz, hogy a másik érezze: valóban meghallottuk.

Ne azért hallgass, hogy végre te következhess. Azért hallgass, hogy megértsd.

A meghittséghez két ember kell, aki nemcsak információt cserél, hanem egy kicsit önmagából is megmutat valamit.

Persze nem mindenki számára egyformán könnyű megnyílni. Chapman ezt két szemléletes személyiségtípussal mutatja be. Az egyik a „Csobogó patak”, aki szinte azonnal kimondja, ami a fejében és a szívében van. A másik a „Holt-tenger”, aki inkább magában tartja a gondolatait és az érzéseit. A hasonlat igazi üzenete azonban nem az, hogy melyik típusba tartozunk, hanem az, hogy személyiségünk ugyan hatással van ránk, de nem kell, hogy végleg meghatározza, hogyan kapcsolódunk a másikhoz. Aki nehezen nyílik meg, megtanulhat beszélni. Aki pedig túl sokat beszél, megtanulhat hallgatni.

A meghitt beszélgetés azonban csak az egyik formája a minőségi időnek. Ugyanilyen fontosak lehetnek a közös tevékenységek is. És ennek tényleg bármi lehet a tárgya.

Kertészkedés, zenehallgatás, kirándulás, piknik, egy közös vacsora vagy akár - kapaszkodj meg - a nagytakarítás is. A közös élmények emlékké válnak. Később újra elővehetjük őket, nevethetünk rajtuk, mesélhetünk róluk.

Az is előfordulhat, hogy a társunk által választott program nem tartozik életünk nagy szenvedélyei közé, de ha neki a minőségi idő a szeretetnyelve, már azzal is rengeteget adunk neki, ha ilyen esetben is azt mondjuk:

„Rendben. Ezt most együtt csináljuk.”

Harmadik szeretetnyelv: Ajándékozás

Az ajándékozás rengeteg kultúrában a szeretet kifejezésének egyik legősibb módja.

Ha valakinek ez az elsődleges szeretetnyelve, általában nem az ajándék ára számít, hanem az üzenete: Gondoltam rád.

Lehet ajándék egy drága ékszer, egy saját kezűleg készített apróság, de akár egy szép falevél is, amit hazaviszünk azért, mert a másikról jutott eszünkbe.

Chapman szerint az ajándékozás az egyik legkönnyebben tanulható szeretetnyelv.

Ha fogalmad sincs, minek örülne a társad, gondold végig, milyen ajándékokat fogadott különösen boldogan az elmúlt években. Figyeld meg azt is, mire csillan fel a szeme egy üzletben, mit nézeget hosszabban, vagy miről jegyzi meg, hogy „ez de jó”. Természetesen nem szükséges minden ilyen mondat után rohanni a pénztárhoz. A lényeg az, hogy megtanuljunk figyelni.

Vannak emberek, akik számára a szeretet tárgyi jelképei különösen fontosak. Erre jó példa az esküvői gyűrű is. Van, aki szinte soha nem veszi le, más pedig alig hordja - és egyik hozzáállás sem feltétlenül jelent többet vagy kevesebbet a házasságról. Egyszerűen más jelentőséget tulajdonítunk ugyanannak a tárgynak, más szeretetnyelvet beszélünk. 

Az ajándékozás különösen érdekes lehet annak, aki alapvetően nagyon takarékos. Chapman arra hívja fel a figyelmet, hogy még a legtakarékosabb ember is költ valamire, ami számára fontos. Ha pedig társunk számára egy apró ajándék az egyik legerősebb jele annak, hogy szeretjük, akkor érdemes erre nem puszta kiadásként tekinteni, hanem befektetésként. 

És van egy ajándék, amelyhez egyáltalán nem kell pénz. A jelenlétünk. Nem egy közös programra gondolok, hanem arra, hogy a másik a legnehezebb pillanataiban sem marad egyedül. Ilyenkor semmilyen tárgy nem ér annyit, mint az, hogy ott vagyunk.

Negyedik szeretetnyelv: Szívességek

A szívességek alatt azokat a dolgokat értjük, amelyeket azért teszünk meg, mert tudjuk, hogy a másiknak fontosak.

Lehet ez valami egészen apró: reggel lefőzni neki a kávét, levenni egy feladatot a válláról, vagy észrevenni, hogy fáradt, és azt mondani: „Hagyd, ezt most megcsinálom én.” Ha valakinek ez az elsődleges szeretetnyelve, ezek a hétköznapi gesztusok azt üzenik neki: figyelek rád, és fontos nekem, hogy könnyebb legyen neked.

Csakhogy nem mindig ugyanazt tartjuk segítségnek.

Lehet, hogy valaki becsületesen leviszi a szemetet minden este, a párjának viszont sokkal többet jelentene, ha néha ő fürdetné meg a gyereket vagy készítené el a vacsorát. Ugyanazt a nyelvet beszélik, csak más nyelvjárásban, ezért fontos kimondani, hogy mire van szükségünk. A másik ugyanis nem gondolatolvasó.

És itt válik fontossá egy különbség: a szeretet kér, nem követel.

Ha kérünk valamit a társunktól, elmondjuk, mi esne jól nekünk, de meghagyjuk neki a választás szabadságát. A követelés ezzel szemben azt üzeni:

„Ezt meg kell tenned.”

A folyamatos vádaskodás, kritizálás és követelőzés lehet, hogy előbb-utóbb eredményt hoz. A társunk végül megcsinálja, amit akarunk. Csakhogy nem mindegy, hogy szeretetből teszi, vagy azért, hogy végre békén hagyjuk.

Azt is érdemes megfigyelni, milyen mintákat hozunk otthonról. Ami az udvarlás alatt még természetes volt, a házasságban néha azért változik meg, mert észrevétlenül visszatérünk ahhoz, amit gyerekként láttunk. Lehet, hogy valaki korábban gond nélkül elmosogatott, később azonban már természetesnek veszi, hogy ez a felesége dolga, egyszerűen azért, mert otthon is így működött.

A családból hozott minták hatással vannak ránk, de nem kell életünk végéig ragaszkodnunk hozzájuk. Ha valami nem működik, változtathatunk rajta.

Chapman ugyanakkor egy fontos határt is meghúz: szeretni valakit nem ugyanaz, mint mindent eltűrni tőle. Ha valaki félelemből, bűntudatból vagy manipuláció hatására tesz meg mindent a társáért, az már egészen más, mint szeretetből segíteni.

Ilyen nyomást gyakorolhatnak például az olyan mondatok, mint:

„Ha tényleg szeretnél, megtennéd.”

„Ha ezt nem csinálod meg, majd meglátod…”

Ezeknek kevés közük van a szeretethez.

Nem kell „lábtörlővé” válnunk azért, hogy bizonyítsuk a szeretetünket. Lehet valakit szeretni úgy is, hogy közben határt húzunk:

„Szeretlek, de nem engedem meg, hogy így bánj velem. Ez nem jó sem neked, sem nekem.”

A szívességek szeretetnyelve végső soron nem arról szól, hogy kiszolgáljuk egymást. Hanem arról, hogy észrevesszük, mivel könnyíthetnénk meg a másik életét, és időnként szeretetből azt mondjuk:

„Hagyd. Ezt most megcsinálom én.”

Ötödik szeretetnyelv: Testi érintés

A testi érintés rendkívül erőteljes módja lehet a kötődés és a szeretet kifejezésének, de nem minden érintés jelent ugyanazt mindenkinek. Ami az egyik ember számára gyengéd és megnyugtató, a másiknak lehet kellemetlen vagy egyszerűen közömbös. Ezért ezen a szeretetnyelven a társunk a legjobb tanárunk.

Nem abból kell kiindulnunk, hogy nekünk mi esne jól, hanem meg kell figyelnünk, hogyan reagál ő.

A testi érintés alatt nem feltétlenül nagy, romantikus gesztusokra kell gondolnunk. Lehet egy érintés hosszabb és időigényesebb, például egy masszázs, de egészen rövid is: egy ölelés indulás előtt, egy kéz a vállon, egy simítás, amikor elmegyünk egymás mellett, vagy az, hogy séta közben megfogjuk egymás kezét.

Ha valakinek ez az elsődleges szeretetnyelve, ezek az apró érintések a hétköznapok során újra és újra azt üzenhetik neki: „Itt vagyok. Fontos vagy nekem.”

És ahogyan egy érintés sokat jelenthet, úgy a hiánya is különösen fájdalmas lehet annak, aki elsősorban ezen a nyelven érzi a szeretetet.

Nehéz pillanatokban egy érintés sokszor még a szavaknál is többet mondhat. Amikor nem tudjuk, mit mondjunk, egy ölelés, egy kézfogás vagy egyszerűen az, hogy közel maradunk a másikhoz, olyan dolgokat is kifejezhet, amelyekre nehéz lenne megfelelő szavakat találni. És éppen ez teszi különlegessé ezt a szeretetnyelvet: néha egyetlen szó nélkül is képes azt mondani: „Nem vagy egyedül.”

Saját szeretetnyelvünk felismerése

Ahhoz, hogy társunk szeretettankját tölteni tudjuk, előbb-utóbb meg kell tanulnunk az ő szeretetnyelvét.

De vajon a sajátunkat ismerjük?

Ha szeretnénk megtalálni a saját szeretetnyelvünket, érdemes feltennünk magunknak néhány egyszerű kérdést.

Mikor érzem leginkább, hogy szeret a társam?

Mire vágyom tőle újra és újra?

Mit kérek tőle a leggyakrabban?

És talán a legbeszédesebb kérdés:

Mi az, aminek a hiánya fáj a legjobban? 

Sokszor ugyanis éppen az mutatja meg elsődleges szeretetnyelvünket, ami a legmélyebben képes megbántani bennünket. Ha valakinek az elismerő szavak a legfontosabbak, a folyamatos kritika rendkívül fájdalmas lehet. Ha a minőségi idő, akkor az együtt töltött idő hiánya. Ha a testi érintés, akkor az elutasítás.

Egy másik támpont az lehet, hogyan fejezzük ki mi magunk ösztönösen a szeretetet, gyakran ugyanis azt adjuk másoknak, amit mi magunk is szívesen kapnánk.

Ha két szeretetnyelv között bizonytalan vagy, próbáld meg őket egymással szembeállítani. Tedd fel magadnak a kérdést:

Ha az egyiket rendszeresen megkapnám a társamtól, a másikat viszont szinte egyáltalán nem, akkor is szeretve érezném magam?

Tegyük fel például, hogy számodra az elismerő szavak és a minőségi idő is nagyon fontos. Ha a társad gyakran elmondaná, mennyire szeret és értékel, de szinte soha nem szánna rád igazán időt, elégedett lennél? Vagy fordítva: ha sok időt töltene veled, de szinte soha nem mondaná ki, hogy büszke rád, értékel vagy szeret, melyik hiánya fájna jobban? A válasz közelebb vihet ahhoz, melyik az elsődleges szeretetnyelved.

A szeretet választható

De hogyan beszéljünk a társunk szeretetnyelvén akkor, amikor a szívünk tele van régi sérelmekkel, haraggal és nehezteléssel?

Chapman válasza egyszerűnek hangzik: választhatunk.

A szeretet ugyanis nem mindig érzésként érkezik. Könnyű szeretni akkor, amikor tele vagyunk gyengédséggel, amikor minden rendben van közöttünk, és ösztönösen vágyunk arra, hogy örömet szerezzünk a másiknak.

De mi történik akkor, amikor egyszer csak azt mondjuk: „Már nem szeretem.”

Chapman szerint az, hogy éppen nem érezzük a korábbi szerelmet, még nem jelenti feltétlenül azt, hogy többé szeretni sem tudunk. A tartós szeretethez ugyanis dönteni kell. Nap mint nap. Ez olykor azt jelenti, hogy akkor is megpróbálunk társunk szeretetnyelvén megszólalni, amikor az számunkra nem természetes. Nem azért, mert abban a pillanatban kedvünk van hozzá, hanem azért, mert tudjuk, hogy neki fontos.

A legtöbben egyébként is teszünk naponta olyan dolgokat, amelyekhez nincs különösebb kedvünk. Van, aki gyűlöl korán kelni, mégis minden reggel feláll az ágyból, mert tudja, hogy van értelme.

Miért gondolnánk, hogy a szeretetben mindig csak annak van értéke, ami ösztönösen és erőfeszítés nélkül megy? Néha éppen az mondja a legtöbbet, amit akkor is megteszünk a másikért, amikor nem jön magától.

Amikor nehéz szeretni

És ezzel elérkezünk ahhoz a kérdéshez, amelyet már a bejegyzés elején feltettem:

lehet-e szeretni valakit, akit már szinte gyűlölünk?

Chapman saját házasságának korai időszakáról is őszintén mesél. Feleségével gyakran bántották egymást a szavaikkal, a sértettségből harag lett, a harag pedig egyre nagyobb távolságot teremtett közöttük. Egy ponton felismerték, hogy ha továbbra is egymást hibáztatják és követelésekkel próbálják megváltoztatni a másikat, aligha jutnak előrébb.

Ezért valami mást próbáltak: a szeretetet választották. Megtanultak úgy beszélni egymással, hogy ne ítélkezzenek állandóan. Megtanultak döntéseket hozni úgy, hogy ne minden nézeteltérés végződjön harccal. A követelések helyére lassan kérések kerültek, és elkezdték tudatosan keresni azt is, hogyan fejezhetnék ki szeretetüket olyan módon, amelyet a másik valóban megért.

Fontos, hogy mindezt nem akkor kezdték el, amikor hirtelen újra minden szép lett. A negatív érzések közepette döntöttek másképp.

Ez a gondolat összecseng Jézus tanításával is: ne csak azokkal bánjunk szeretettel, akiktől ugyanezt már megkaptuk, hanem mi magunk is úgy bánjunk másokkal, ahogyan szeretnénk, hogy velünk bánjanak.

Chapman egy különösen nehéz házassági helyzetben egy hat hónapos kísérletet javasolt az egyik hozzá forduló nőnek.

A kiindulópont egyszerű volt: a múltat már nem lehet megváltoztatni. A jövő azonban még nincs megírva.

A nő feladata az volt, hogy hat hónapon keresztül tudatosan férje szeretetnyelvén fejezze ki a szeretetét. Nem azért, mert ezzel garantáltan megváltoztatja a férfit, és nem is azért, mert minden felelősség az övé lenne. Hanem azért, mert a saját viselkedéséről ő tud dönteni. Időnként visszajelzést kellett kérnie arról, hogyan érzi magát férje a kapcsolatukban. Amikor pedig megjelentek az első pozitív reakciók, ő maga is elkezdhette pontosan és egyértelműen megfogalmazni, mire lenne szüksége ahhoz, hogy szeretve érezze magát.

Nem célzásokkal. Nem azzal, hogy:

„Ha igazán ismernél, tudnád.”

Hanem konkrét kérésekkel.

Tulajdonképpen ugyanezt a célt szolgálja Chapman egy másik, nagyon egyszerű gyakorlata, a „tankszemle” is. Időnként kérdezzük meg egymástól:

„Egy nullától tízig terjedő skálán mennyire van tele most a szeretettankod?”

Majd ha megkaptunk a választ, tegyük fel a következő kérdést:

„Mit tehetnék azért, hogy egy kicsit teltebb legyen?”

És ha lehetőségünk van rá, ne csak meghallgassuk a választ, hanem tegyük is meg még aznap.

A lényeg mindkét esetben ugyanaz: ne várjuk el a másiktól, hogy kitalálja, mire van szükségünk. Tanuljuk meg kimondani, kérni és meghallani azt, amitől mindketten szeretve érezzük magunkat.

A hat hónapos kísérlet természetesen nem ígéret arra, hogy minden kapcsolat megmenthető, vagy hogy ha elég jól szeretünk valakit, ő biztosan megváltozik. A gondolat inkább az, hogy a kapcsolat dinamikáján sokszor már az is változtat, ha valaki kilép a régi körből. Valakinek el kell kezdenie másképp viselkedni. És talán éppen ez adhat esélyt arra, hogy a kapcsolat is más irányba induljon.

Gyermekünk szeretetnyelve

Az öt szeretetnyelv gondolata nemcsak a párkapcsolatokban alkalmazható. Ugyanúgy segíthet abban is, hogy jobban megértsük a gyermekünket.

Kisgyermekkorban még nehéz biztosan megállapítani, melyik az elsődleges szeretetnyelve, ezért Chapman azt javasolja, hogy bőségesen adjunk neki mind az ötből.

Ahogy azonban növekszik, érdemes figyelni.

Minek örül különösen?

Mit kér tőlünk újra és újra?

És hogyan fejezi ki ő maga a szeretetét? Gyakran ugyanis éppen azt adja másoknak, amit ő maga is szívesen kapna.

Egy gyermek, aki folyton odabújik hozzánk, megfogja a kezünket vagy öleléssel fejezi ki a szeretetét, lehet, hogy maga is különösen igényli a testi érintést.

Egy másik állandóan azt szeretné, hogy játsszunk vele, nézzük meg, mit épített, vagy csak üljünk le mellé. Neki talán nem újabb játékra van szüksége, hanem arra, hogy egy időre valóban csak rá figyeljünk.

Van olyan gyermek is, aki szinte ragyog egy-egy dicsérettől. Ha megkéred, hogy pakolja el a játékait, és öt perc múlva még mindig csak néhány került a helyére, mondhatod azt:

„Még mindig nem pakoltál el?”

De mondhatod azt is:

„Látom, néhány játékot már eltettél. Ügyes vagy, folytasd így.”

Ugyanaz a helyzet, mégis egészen más üzenetet kap.

Más gyermek különösen nagyra értékeli, amikor segítünk neki valamiben, elkészítjük a kedvenc uzsonnáját vagy időt szánunk arra, hogy együtt oldjunk meg egy feladatot. És olyan is van, aki egy apró ajándékot őrizget hosszú ideig. Nem azért, mert sokat ér, hanem mert attól kapta, akit szeret.

Chapman szerint egy gyermek viselkedése sokszor arról is árulkodik, hogy érzelmileg mennyire érzi magát „feltöltve”. Ha a szeretet iránti vágya tartósan betöltetlen marad, előfordulhat, hogy rosszalkodással próbálja felhívni magára a figyelmet. Nem azért, mert rossz gyermek, hanem mert számára ez marad az egyik leghatékonyabb módja annak, hogy észrevegyék.

És van még valami, amit nem szabad elfelejtenünk: ugyanaz a szeretetnyelv különböző életkorokban egészen másképp nézhet ki. Egy ötéves gyermek boldogan ugrik a nyakunkba az óvoda előtt. Egy tizenöt évesnek ugyanez a barátai előtt már rettenetesen kínos lehet. Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy már nincs szüksége a közelségünkre. Ugyanarra a szülői szeretetre továbbra is vágyhat, csak egyre fontosabbá válik számára, hogy azt a saját határait tiszteletben tartva élhesse meg.

Ugyanez igaz a többi szeretetnyelvre is. Ami kisgyermekkorban működött, kamaszkorban már gyerekesnek, erőltetettnek vagy kellemetlennek tűnhet. Nem elég tehát megtanulnunk gyermekünk szeretetnyelvét. Meg kell tanulnunk az életkorának megfelelően beszélni is.

De nem csak az életkor számít. A szülők sokszor az igazságosság jegyében ugyanazt próbálják adni minden gyermeküknek. Csakhogy ami az egyik számára egyértelműen azt jelenti, hogy „szeretlek”, a másiknak lehet, hogy közel sem jelent ugyanannyit.

Nem az a feladatunk, hogy minden gyermekünket pontosan ugyanúgy szeressük, hanem hogy mindegyiküket úgy szeressük, hogy ő is érezze.

Változik az elsődleges szeretetnyelvünk?

Chapman szerint az elsődleges szeretetnyelvünk alapvetően hosszú távon velünk marad, bizonyos élethelyzetek azonban átmenetileg felerősíthetik más szeretetnyelvek jelentőségét.

Tegyük fel, hogy valakinek az elismerő szavak a legfontosabbak. Ha azonban egyszerre két munkahelyen dolgozik, kimerült, és alig győzi a hétköznapokat, hirtelen elképesztően sokat jelenthet neki, ha a társa levesz néhány feladatot a válláról.

Ellenkező esetben akár azt is gondolhatja:

„Nagyon szép, hogy mindig elmondod, mennyire szeretsz, de néha igazán kipakolhatnád a mosogatógépet is.” 

Ez azonban nem feltétlenül jelenti azt, hogy megváltozott az elsődleges szeretetnyelve. Lehet, hogy egyszerűen az élethelyzete miatt most egy másik szeretetnyelvre van nagyobb szüksége.

Végezetül…

Különböző személyiséggel, családi mintákkal, tapasztalatokkal és elvárásokkal érkezünk egy kapcsolatba és bármennyire is szeretünk valakit, attól még nem fogjuk mindig érteni egymást. Lesznek félreértések, nézeteltérések, időszakok, amikor könnyebb egymás felé fordulni, és olyanok is, amikor sokkal nehezebb.

Chapman könyve nem azt ígéri, hogy az öt szeretetnyelv mindezt eltünteti.

A szeretet önmagában sem old meg minden problémát. Nem írja át a múltunkat, és nem teszi tökéletessé a kapcsolatainkat. De képes olyan légkört teremteni, amelyben könnyebb meghallgatni, megérteni és elfogadni egymást.

Nem azért lett tehát fontos ez a könyv, mert megmutatja, hogyan lehet tökéletes kapcsolatunk, hanem mert emlékeztet valamire, amit könnyű természetesnek venni:

a szeretetet nem elég érezni. Meg is kell tanulnunk kifejezni.

Kérdések útravalóul

Nem kell rájuk választ találnod. Elég, ha hagyod, hogy új lehetőségeket nyissanak meg előtted.

✨ Milyen szeretetet nem vagyok hajlandó befogadni csak azért, mert nem abban a formában érkezik, ahogyan elképzeltem?

✨ Mi van, ha több szeretet vesz körül, mint amennyit jelenleg képes vagyok észrevenni?

✨ Mi kellene ahhoz, hogy könnyedén kérjem azt, amire szükségem van, ahelyett hogy arra várnék, hogy a másik kitalálja?